nemes
vitéz
Mauricio
15. század
talán Cseh Királyság
Nagyabonyi Mórocz ág
Pozsonyeperjesi Mórocz ág
Mórocz András 1891-ben született Pozsonyeperjesen (Eperjes), a Csallóköz egyik legősibb nemesi családjának, a nagyabonyi Mórocz nemzetségnek a leszármazottjaként, amelynek gyökerei egészen a 13. századig nyúlnak vissza. Háborús hős, a Vitézi Rend örökös tagja, valamint a család ún. vitézi-nemesi szenci ágának alapítója volt. Életútja figyelemre méltó összefonódása a magyar nemesség történelmének, a Monarchia katonai hagyományainak és a 20. század drámai eseményeinek.
A nagyabonyi Mórocz család a Csallóköz őshonos nemesi családjai közé tartozik, melynek eredete a 13. századba vész. Tagjai a középkor folyamán többször kitüntették magukat a magyar uralkodók katonai szolgálatában, ami kiváltságaik és birtokaik alapját képezte.
A 17. században középkori kiváltságaikat a Habsburg-házi uralkodók is megerősítették. Ez a Nagyabony (ma Veľké Blahovo) határában fekvő birtokok adományozásával, valamint a III. Ferdinánd császár által kiadott címeres levéllel (armális) történt. Ezzel a család a rendi felkelések időszaka után ismételten szilárd helyet foglalt el az elismert magyar nemesi családok sorában.
Ifjúkorában rokonaival, a Dékány családdal a Szenc melletti Felsőúdvarra (Horný Dvor) költözött, ahol később élete nagy részét töltötte. Első katonai tapasztalatait az 1912-13-as balkáni mozgósítás idején szerezte, amiért emlékkereszt kitüntetésben részesült.
A világháború kitörésekor a cs. és kir. 72. pozsonyi gyalogezredbe vonult be. A 19. század közepe óta a pozsonyeperjesi ág tagjai hagyományosan a 72. gyalogezredbe nyertek besorolást, amely a Csallóköz és Pozsony vármegye házi ezrede volt. András részt vett a Jagodina melletti súlyos harcokban, ahol rohamcsapat-parancsnokként áttörte az ellenséges vonalakat, jelentős segítséget nyújtva zászlóaljának. Megsebesült, de felépülése után visszatért a frontra.
1916-ban az olasz frontvonalon, Doberdónál harcolt, ahol térdlövést kapott, és három hónapig kórházi kezelésre szorult.
1917-ben járőrvezetőként szolgált, és önkéntes felderítői tevékenységével értékes hírszerzési információkat szerzett a hadvezetés számára.
Érdemeiért számos kitüntetésben részesült:
Hősiességét gróf Takács-Tolvaj József is említi A frontharcos eszme szolgálatában című művében.
A háború után visszatért a Szenc melletti birtokra. 1922-ben vette feleségül jókai Görföl Erzsébetet, aki egy Jelky-ről származó nemesi család sarja volt (rokonságban álltak a tajnai Tajnay és a nagyjókai Farkas családokkal). Hat gyermekük született.
jókai Görföl Erzsébet
1938-ban, a Magyar Királyság idején, Andrást az első világháborús érdemeiért a Vitézi Rend örökös tagjává avatták. A Rendet vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó alapította azon férfiak elismerésére, akik kivételes bátorságról és áldozatkészségről tettek tanúbizonyságot.
1940-ben részt vett Észak-Erdély visszavételében is, ekkor már szakaszparancsnokként a budapesti 1. honvéd huszárezred kötelékében.
A szovjet hatalomátvétel után a birtokot elkobozták és kollektivizálták. Andrásnak el kellett hagynia otthonát, hátralévő éveit Szencen töltötte, ahol 1958-ban hunyt el. Felesége, Erzsébet, 1992-ben halt meg 88 éves korában.
Családi hagyományainak mai folytatója dédunokája, vitéz nagyabonyi Mórocz Róbert, akit 2022-ben Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceg avatott a Vitézi Rend örökös tagjává.
Nagyabonyi Mórocz András egy ősi csallóközi nemzetség becsületének és katonai erényeinek utolsó nagy hordozója volt. Tetteiben tükröződtek a több évszázados hagyományok, amelyek a középkori kiváltságoktól és a habsburgi megerősítésektől egészen a viharos 20. századig íveltek. Élete emlékeztet arra, hogy a történelmi jelentőségű történetek nemcsak a nagyvilágban, hanem régiónk szívében, a szülőföld szeretetéből is születhetnek.
Vitéz nagyabonyi Mórocz András
2026 Mórocz family